Fenntartó: INVESTELLA-TEAM
Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
7100 Szekszárd, Obsitos u. 1.
Nyilvántartásba vételi szám: E-001485/2016

Digitális szakadék csökkentése program

Publikálva: 2017. január 2.
 

Előzetes regisztráció a "Digitális szakadék csökkentése" programba

Előzetes regisztráció a "Digitális szakadék csökkentése" programba

 





























A projekt célja a lakosság digitális kompetenciájának növelése, elsősorban az informatikai eszközöket (számítógép) még nem alkalmazók vagy keveset használók számra alapvető készségek elsajátítása.

A projekt kiemelt célcsoportja az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők, a rendszeres jövedelemmel nem rendelkezők, megváltozott munkaképességűek, illetve a több eltartottal egyedül élő felnőttek, gyesről, gyedről visszatérők, 16-65 éves kor között.

A program keretében megvalósuló 35-35 órás képzések gyakorlatorientáltak, bárki számára könnyen elsajátíthatók.


Képzések

A programban két különböző szintű (egymásra épülő) képzésben lehet részt venni.

 

Első lépések a digitális világba

IKER 1 - 35 órás képzés

A képzés céljai:

·         A résztvevők képesek legyenek használni az infokommunikációs eszközük (PC, tablet, , okostelefon stb.) alapvető funkcióit.

·         Képesek legyenek hanghívásra és szöveges üzenetküldésre.

·         Képesek legyenek egyszerű mentési műveleteket végezni.

·         Képesek legyenek az interneten tájékozódni, könnyen hozzáférhető információkat megszerezni.

·         Képesek legyenek elektronikus levelezést bonyolítani.

 

Önállóan használom az informatikai eszközömet

IKER 2 - 35 órás képzés

A képzés céljai:

·         A résztvevők képesek legyenek a képzés során használt eszközeik (PC, tablet, okostelefon stb.) önálló működtetésére, a legfontosabb beállítási lehetőségek használatára.

·         Az interneten gyűjtött információkat fel tudják dolgozni, azokat konkrét problémák megoldására felhasználják. Elektronikus ügyintézésre legyenek képesek. (pl. Ügyfélkapu)

·         Elektronikus levelezés során képesek legyenek csatolmányokat használni.

·         Képesek legyenek közösségi portálok (pl. Facebook) önálló használatára (regisztráció, bejelentkezés, információkeresés, megosztás, egyszerű adatvédelem).

·         A képzés során használt eszközeiket képesek legyenek hanghívásra és szöveges üzenetküldésre használni. (pl. Skype, Viber vagy Hangouts)

 

Kik vehetnek részt a meghirdetett képzéseken, azaz kik kaphatnak támogatást?

A projekt során azoknak a tankötelezettségi kort (16 év) betöltött 65 év alatti, kevésbé fejlett régiókban magyarországi lakóhellyel rendelkező személyeknek a képzése támogatható, akik

·         jelenleg nem állnak középiskolával, felsőoktatási intézménnyel tanulói/hallgatói jogviszonyban

·         ezzel a képzési programmal párhuzamosan nem vesznek részt hazai vagy európai uniós forrásból megvalósuló digitális kompetenciafejlesztésre irányuló informatikai képzésben

 

Hol, és mikor lesznek a képzések?

A képzéseket a jelentkezők lakóhelyéhez lehetőség szerinti legközelebbi helyszínen szervezzük meg. Az időbeosztást is a jelentkezők igényeitől és a lehetőségektől függően alakítjuk. Célszerű minél hamarább jelentkezni, hogy lássuk az adott településen lévő jelentkezők számát, és ennek megfelelően tudjuk tervezni a képzések indítását és ütemezését.

Jelenleg szervezés alatt lévő települések: Kölesd, Bogyiszló, Szekszárd, Kajdacs, Szedres

 

Van-e vizsga a képzés(ek) végén?

A tanfolyamok végén van záróvizsga, amely egyszerű gyakorlati feladatmegoldásból áll. A képző intézmény az eredményes vizsgát követően tanúsítványt állít ki a képzett részére. 

Mennyibe kerülnek a képzések?

A képzés ingyenes, a jelentkezők önrész vállalása nélkül vehetnek részt a képzés(ek)en.

 

Várunk minden kedves érdeklődőt!

A regisztráció az alábbi linken elérhető:

https://goo.gl/forms/MzWlH56powSN6G1i1

A projekt rendszerébe történő végleges regisztráláshoz majd szükség lesz az Ön aláírására. Ehhez hamarosan felvesszük Önnel a kapcsolatot.